2013. december 31., kedd

9.

Sziasztok! Új résszel jelentkezem! :) Boldog újévet kívánok az összes olvasómnak! Nem akarok sokat dumálni, ezért jó olvasást! :)

http://media.tumblr.com/b04a7b44a8898132446de0cede1edec6/tumblr_mtxbskreR71qc99r2o3_r2_400.gif 

Cherry szemszöge:

Végre vége lett ennek a napnak, suli szempontjából, bár mondjuk Földrajzóráról pár percet késtem, de a tanárnő elnézte mikor kihazudtam hogy a mosdóba voltam. Túl éltem egy borzalmas tesit (Teljesen kipurcantam, már az óra végére a földön húzva magamat mentem az öltözőbe.), egy nagyszerű rajzot (Szeretem a rajzot, szerintem ez az egyetlenegy tantárgy amit úgymond kedvelek.), egy elment irodalmat (Pár osztálytársunk verseket mondott fel, mert valamikor mennek el versenyre, ezért nem csináltunk semmit, csak hallgattuk őket. Nekem ez is fárasztó volt.), s egy tök jó kémiát (A tanárunk nem jött be órára, mivel beteg, ezért az osztályfőnökünk jött be és végig beszélgettük az órát és nevetgéltünk a srácok hülyeségein.). A suli előtt pont ahol kell cigiztünk a srácokkal és hallgattuk Marcus "beszédét" hogy ócsárolta az egyik végzős srác aki beszólt neki így ebből majdnem verekedés lett. Én Maya-val lenyugtattuk őt majd én elköszöntem tőlük és hazafele igyekeztem. Az úr közben azon gondolkoztam hogy ezen a héten csak egyszer had találkozhassak Louis-al. Látni szeretném még egyszer a borostás arcát, a csodálatos kék szemeit, a puha ajkait, a mosolyát.

Anyával a ház előtt találkoztam egy pasassal beszélgetett, elég komoly dologról beszélhettek mert anya komoly fejjel hallgatta a pasast és bólogatott. Próbáltam nem úgy elmenni mellettük hogy ne halljak semmit, de hát nem nagyon sikerült, valami pénzügyről beszélt a pasas, és sietős léptekkel mentem be a házba, beérve a házba levettem a cipőmet, táskámat a cipőm mellé ejtettem és korgó gyomorral mentem be a konyhába ahol apa készített magának kaját.
- Szia, apa - köszöntem és máris a hűtőbe kezdtem el turkálni. Mikor megtaláltam azokra amire szükségem van elhelyeztem az asztalra és apa segített megcsinálni nekem is. Pár perc után én egy szendviccsel a kezembe mentem fel a szobámba, felfeküdtem az ágyamra és majszolni kezdtem a kajámat. Párat haraptam belőle és mellém helyeztem, ölembe vettem a laptopomat. Felmentem a közösségi oldalaimra de nem találtam semmi izgalmasat az oldalakon. Így hát eldöntöttem hogy zenét hallgatok, felvettem a kedvenc fülesemet és bekapcsoltam a kedvenc zenémet és megettem a maradék szendvicset, mikor megettem az éjjeliszekrényre helyeztem a tányért és lehunytam a szememet. A klip a szemem előtt lejátszódott majd hirtelen álomba merültem. Azt hiszem hogy életem eddigi legjobb álmát álmodtam.

Álom:

Az autó leparkol egy ház előtt, majd kiszáll belőle egy férfi becsukja maga mögött a kocsiajtaját és a másik oldalra megy át, a srác sóhajt egyet majd egy mosoly kíséretében kinyitja az ajtót, a kezét nyújtja és a lány boldogan elfogadja. Srác boldogan segíti ki a lányt az autóból és csukta be a lány mögött az ajtót, óvatosan a fiú a lányt a kocsi oldalának döntötte és egy lágy csókot nyomott ajkaira. Mikor eltávolodott a fiú halvány mosolyra húzta ajkait és lassan összekulcsolta kezeiket. Lány elpirulva figyelve a mozdulatot.A fiú elkezdi a lányt az ajtó fele húzni és a srác kinyitja az ajtót, belépve a házba a srác segít levetni a lány kabátját és felakasztja s a sajátját is, az ajtóhoz lép és becsukja azt. A lány a nappali fele veszi az irányt a srác meg a konyha fele. 
- Cherry, mit kérsz inni? Pezsgőt vagy bort drágám? - kiabált ki a srác a konyhából a nappaliban helyezkedő lánynak. 
- Nekem mindegy Louis! - szól vissza kuncogva a lány és elhelyezkedik a kanapén. A srác felbontja a bort és tölt mind a két pohárba. Megfogja a poharakat majd elindul a nappali fele, mikor megpillantja élete értelmét huncut mosoly ereszkedik arcára. Leült a lány mellé és a kezébe adja a poharat, koccintanak majd isznak a borból. Louis egy korty után lerakja a poharát a dohányzóasztalra és csodálni kezdte a lányt. Cherry észre vette ahogyan a barátja őt nézni, így halvány pír szökik arcára és úgy kortyolgatja tovább a bort. Louis kuncogva veszi ki a kezéből a poharát és az asztalra helyezi, közelebb hajol a lányhoz, hogy a lány érezhesse a fiú leheletét ajkain, majd a srác suttogni kezd.
- Ne tudd meg milyen szerencsés vagyok veled életem, mióta legelőször megpillantottalak tudtam hogy egyszer az enyém leszel, szeretlek - suttogta a srác és szenvedélyesen megcsókolta a lányt, a lány azonnal visszacsókolta, Louis megnyalta lány alsó ajkát bejutásért könyörögve amit a lány meg is adott neki. Vad táncba kezdtek nyelveik, csak úgy küzdöttek a dominanciáért. De végül Louis nyerte meg. Lassan elváltak ajkaink, Louis meg elkezdte csókolgatni a lány nyakát, a lány sóhajokkal fejezte ki élvezetét. Mikor Louis megtalálta a gyenge pontját, szívni kezdte az adott bőrt amit Cherry nyögéssel díjazott. Cherry beletúrt Louis barna hajába és meg is húzta egy kicsit, amitől Louis egy morgás szerű hangot adott ki. Hirtelen a fiú felemelte a lány a derekánál fogva és felvitte az emeletre.....

Riadtan keltem fel az álmomból és ijedten néztem szét a szobámba, szóval csak álmodtam...pedig olyan élethű volt. Végig simítottam ajkaimon majd felsóhajtottam. Bárcsak igaz lett volna. Nagy nehezen visszafeküdtem az ágyba és megpróbáltam elaludni.

2013. december 23., hétfő

8.

Sziasztok! Új résszel jelentkezem! Boldog karácsonyt mindenkinek előre is, remélem szép és emlékezetes karácsonyotok lesz majd nektek! :)

http://media.tumblr.com/c96071379af6441146e3e96cb80b64f1/tumblr_inline_moxgfetLSO1qz4rgp.gif

Cherry szemszöge:

Hétfő. Ez az egyetlen nap amit utálok. Nem akarok felkelni a pihe-puha ágyacskámból, nem akarok készülődni a nyamvadt iskolára, csak aludni akarok, mást nem. Nem akarok elindulni az iskolába, nem akarok hét órát végig ülni, de hát a szüleim itthon vannak, és ha meglátják hogy nem mentem iskolába akkor jaj nekem. Így aztán felkeltem és hamar elkészültem. Odaléptem a táskámhoz és bepakoltam óra szerint, hét óra. Hogy fogom kibírni ezt a hét órát cigi nélkül? Pénteken állítólag a diri berakta a házirendbe hogy tilos a dohányzás az iskolába, az iskola 5 méteres körzetébe ha valakit cigizni látnak, főleg ha diák azt keményen megbüntetik. De úgy is a skacok kitalálnak valami hülyeséget hogy cigizhessünk, na mindegy. Ásítva mentem le a lépcsőn vállamon a táskámmal és az említett tárgyat a konyhába érve a székre helyeztem. Nem foglalkoztam a szüleimmel akik békésen reggeliztek, elmentem mellettük és a pultról elvettem egy almát s az almát falatozni kezdtem. Az elfogyasztott almacsutkát a kukába dobtam, felkaptam a táskámat és egy "Sziasztok"-ot eldünnyögtem a szüleimnek majd kiléptem a házból. Megigazítottam a táskát magamon és a zsebemből kivettem a cigit amely a zsebem legmélyén helyezkedett el. Meggyújtottam és mélyet szippantottam a cigiből, éreztem ahogyan a nikotin feltölt energiával, újult erővel indultam tovább az iskola felé. Mikor az iskola körzetébe értem, eltapostam a cigit, a táskámból elővettem egy rágót (Ami persze mentolos) és rágni kezdtem. Ha elmegyek egy tanár előtt cigi szaggal rögtön megérzik, ezeknek a tanároknak olyan az orruk mint a kopóknak. Magabiztosan lépkedtem a srácok felé, és megpillantottam az egyik tanárt aki elég szúrós szemekkel figyelt minket, én csak küldtem egy angyali mosolyt felé. A srácokhoz érve lepacsiztam mindegyikükkel, a csajoknak meg ölelést adtam. Pontban 7:50-korra értem be ezért bementünk az iskolába, egyenesen az osztályunk felé vettük az irányt. Hatalmas röhögést közepette Spencer kivágta az ajtót és az osztályba azonnal csönd telepedett, minden szem ránk szegeződött, mi meg kuncogva mentünk a helyünkre, levágtuk magunkat a padba és folytattuk a beszélgetést. Hála az égnek pont úgy ültünk hogy tudtunk beszélgetni, és nem papírgalacsinokkal kell üzengetnünk egymásnak.
Éppen azon beszélgettünk a srácokkal hogy hogyan lógjunk ki hogy cigizni tudjunk, mikor az egyik csaj az osztályból megbökte a vállamat.
- Hé Cherry! Tudtad hogy Történelemből témarázót írunk ma? - mosolygott rám a csaj, én hűvös arccal figyeltem őt majd megvontam a vállamat.
- Akkor egyes - mosolyogtam vissza
- Figyelj én tudom, ha készen vagyok leírom a válaszokat egy papírra és odaadom neked oké? - suttogta, ne hogy meghallják a srácok
- Nekem mindegy - rántottam meg megint a vállamat és az ajtó felé pillantottam ahol éppen a történelem tanárunk lépett be. A szeme megakadt a kis csapatunkon majd elmosolyodott.
- Na lám, lám. Jó útra tértetek? Hol marad a 20-30 perces késésetek ahogy minden első órán szokott lenni? - kérdezett minket, vagyis engem mivel a szemével mindvégig engem nézett.
- Pont ma nem akartunk elkésni, mivel ma dolgozat van - mosolyogtam mire a tanár döbbenten nézett vissza rám
- Miss.Evans csak ne tán tanult? Csoda történt? - kérdezte miközben a dolgozat papírokat osztotta ki a diákoknak. Egy másodpercre Anne-re néztem aki engem nézett és biztatóan rám mosolygott. Tudtam ha övé jó lesz, és én átmásolom az én dolgozatomra akkor az enyém is kiváló lesz. Mikor a tanár hozzám ért lerakta az asztalomra a lapot és azt mondta - Remélem jó lesz a dolgozata Evans. Nem akarok kettesnél rosszat jegyet adni - mondta és folytatta tovább az útját. Sóhajtva elolvastam a lapon szereplő 10 kérdést, tízből, egyet se tudtam. Félve oldalra pillantottam és láttam hogy Anne eszeveszetten körmölte a kérdésekre a válaszokat, végig figyeltem őt. Pár perc múlva készen volt, elővett a táskájából egy zsebkendőt és felírta a válaszokat. Átdobta a zsebkendőt a padomra én meg hálásan néztem rá, ő csak mosolyogva legyintett, felállt és kivitte a dolgozatot. Ahogy csak tudtam átmásoltam a válaszokat, végig néztem hogy jót írtam-e mikor megállapítottam hogy az egész egyezik mosolyogva álltam fel a helyemről. Közben a kezeim közé vettem a papírt és a zsebkendőt. Elmentem Spencer mellett és óvatosan leraktam hozzá a zsebkendőt a padjára majd a tanári asztal felé vettem az irányt. Leraktam a töritanár asztalára a dolgozatomat, megfordultam és visszamentem a helyemre. Spencerrel összetalálkozott a tekintetem én meg csak rákacsintottam és elmosolyodtam, ettől ő is elmosolyodott és írni kezdett. Leültem Spencer háta mögötti padba és vártam az óra végét jelző csöngött.

Történelemről kicsöngetve azonnal egy jó helyet kerestünk ahová elbújtatunk dohányozni, de nem találtunk semmilyen jó helyet így abba hagytuk a keresést. A keresés többnyire 8 percig tartott majd utána azonnal be is csöngettek, fújtatva mentünk be a következő órára ami Matek volt. A szokásos helyemre leültem és a kezembe temettem az arcomat. Mint minden Matek órán ma is felelt az egyik ember aki pedig szegény Maya volt. Pont a legkönnyebbeket kérdezte és a legegyszerűbb feladatokat oldotta meg így ötöst kapott. Az óra további részében valami feladatokat oldottunk meg, de én mint most is elaludtam, 20 perc után felkeltem mivel Maya megbökte a hátamat, kérdőn fordultam felé ő csak a tollával az órára mutatott. Azt akarta mutatni hogy 5 perc és kicsöngettek. Bólintva fordultam a tábla felé ahol a tanár nagyban írt a táblára és magyarázott. Gyorsan elraktam a matek cuccomat és mivel a következő óra is a tantermünkben lesz elő vettem a Földrajzot. A tanár hirtelen abba hagyta az írást és megnézte az órát.
- Gyerek ennyi volt mára, ugye mindenki értette ezt az anyagot? - itt mindenki egy "Igen"-nel felelt - Remek! Akkor csak ebből a következő órán dolgozat lesz - mondta a tanár, összeszedte a cuccát és kiviharzott a teremből. Na már csak ez hiányzott. Dolgozat, dolgozat hátán. Szuper!
- Figyelj - lépett a padomhoz Anne - Tudom hogy nem tudod az anyagot így órán segíthetek - mosolygott rám, én visszamosolyogtam rá és elment mellettem.
- Cherry! Kérhetnék tőled egy cigit? - jött oda hozzám a folyóson Spencer, vállat vonva túrtam bele a táskámba és mikor előkerült egy száll cigi, a óvatosan a tenyerébe helyeztem a cigit.
- Minek neked most ez? - kérdeztem tőle miközben őt figyeltem
- Találtam egy tuti helyet ahol nem vehetik észre a tanárok ha cigiznék - mosolygott rám - Kíváncsi vagy rá? - én csak bólogatva adtam a tudomására hogy igen. Megragadva a csuklómat vonszolt maga után a folyosón, a kerten és behúzott a suli tornaterme mögé.
- Itt tuti hogy nem vesznek észre? - kérdeztem és meggyújtottam a számba lévő cigit. Spencer csak megrázta a fejét és kifújta a füstöt majd újra szívott a cigijéből. Végre cigi, de hiányzott már!

2013. december 16., hétfő

7.

Sziasztok! Ebben a részben majd megismerhetitek Louis legjobb barátját és az ő problémájával. Remélem tetszik a rész, bár szerintem elég rossz lett, de majd eldöntitek ti, oké? Előre szólok hogy nem sokára téli szünet ami azt jelenti többször lesz rész. A kövi részt December 21-22-re tervezem nektek. Jó olvasást, és jó éjszakát kívánok minden egyes olvasómnak!

Louis szemszöge:

Mint minden reggel szokásosan reggel nyolckor szólt az ébresztőm. Nyöszörögve csaptam le az ébresztőt és keltem ki az ágyból. Kicsit furcsa hogy a tegnapi göncömbe aludtam el, lehet hogy annyira részeg voltam hogy nem bírtam levenni a ruhámat? Lehetséges, mivel majd szét szakad a fejem. Fejemet fogva mentem le az emeletről be a konyhába. A polcról levettem egy poharat azt megtöltöttem vízzel majd az egyik fiókból kivettem egy fájdalomcsillapítót gyorsan a gyógyszert a számba vettem és rögtön ittam rá vizet hogy ne érezzem a gyógyszer undorító ízét. Miután bevettem a gyógyszert az üres poharat a mosogatóba helyeztem s a telefonom csörrenő hangját hallottam meg. A zsebemből kivettem a telefonomat és "Aiden" nevét vettem észre. Sóhajtva nyomtam le a hívás fogadás gombot.
- Helló haver! - szólt bele gyerekkori barátom - Beszélni szeretnék veled egy nagyon fontos dologról.
- Miről szeretnél velem beszélni? - kérdeztem
- Hát ezt így telefonon nehéz lenne elmagyarázni - mondta - Gyere el a Starbucks-ba ott mindent elmagyarázok
Egy perc gondolkodás után sóhajtva megbeszéltem vele hogy kilenckor ott leszek. Beszéltünk még pár szót majd leraktuk. A telefonomat a pultra helyeztem és gondolkodni kezdtem Róla. Cherry-ről. Cherry-ben van valami ami nagy megfogott benne, talán az hogy nappal egy ártatlan bárány majd éjszaka egy igazi vadmacska. Egy pillantás kellett ahhoz hogy felkeltse a figyelmemet, hihetetlen hogy ennyire megakarom ismerni őt, pedig én nem erről vagyok híres hogy egy lánynál csak úgy leállok. Annyira elgondolkoztam hogy nem is vettem észre hogy leesett egy pohár az asztalról és darabokba hullott. Szitkozódva hajoltam le hogy felszedjem a széttört pohár maradványait. Ez csak is én lehetek. Miután a nagyobb szilánkokat összeszedtem a tenyerembe kidobtam a kukába őket és a kuka mellett heverésző seprűt s lapátot a kezembe vettem majd felsepertem a többit is. A lapáton lévő üvegeket a kukába öntöttem, a seprűt és a lapátot meg vissza helyeztem a helyére. Felmentem az emeletre és bementem a fürdőszobába. Levettem magamról a tegnapesti ruhámat és beálltam a zuhanyzóba, magamra engedtem a jéghideg vizet, élveztem ahogyan a hideg víz rám ömlik és felfrissülök. Miután végeztem derekam köré csavarva a törülközőt kiléptem a zuhanykabinból. A tükör elé lépve kezembe vettem a fogkefémet. Nyomtam rá fogkrémet és elkezdtem mosni a fogamat, mikor végeztem vele kiöblítettem a számat, lemostam a fogkefét és visszahelyeztem a helyére. Kimentem a fürdőből és elkezdtem készülni.

Fél óra múlva már készen indultam el a Starbucks felé. Sietősre vettem a lépteimet, tudtam hogy nem fogok elkésni de akkor is siettem. Mikor az utca végéhez értem, lefordultam. Mentem pár métert s megpillantottam a kávézót. Imádtam hogy ilyen közel lakok a kávézóhoz. Féloldalas mosollyal léptem be a kávézóba, a szememmel keresni kezdtem Aiden-t és meg is találtam őt az ő úgymond "kedvenc" helyén ült, éppen a csuklóján lévő órát nézte és közben a lábával dobolt idegében. Gyorsan odaléptem és játékosan a hátába vertem, egy kicsit megugrott de mikor látta hogy csak én voltam az rendezte arcvonásait és mosolyogni kezdett. Leültem szembe vele a székre és pásztázni kezdtem őt érdeklődő szemekkel. Mikor látta rajtam hogy nem tudom miért vagyok itt megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.
- Louis ugye már a telefonba mondtam neked, hogy beszélni szeretnék veled...régen, na jó nem is olyan régen pár hónappal ezelőtt egy pasastól pénzt kértem kölcsön de úgy hogy megegyeztem vele hogy majd visszaadom neki az összeget. Én annyira hülye voltam hogy nem figyeltem mikor azt mondta hogy max.1 hónapom van hogy visszaadjam neki a pénzt. Nem tudtam neki visszaadni és most hatalmas pácba vagyok, nem tudom hogyan keveredjek ki ebből, próbáltam munkát találni vagy bárki ismerősömtől pénzt kérni, de sikertelen. Csak te vagy aki segíthet nekem. A szüleid marha gazdagok nem tudnál nekem adni pénz? Holnap este ha nem adom vissza a pasasnak a lóvét akkor megöl, igen jól hallottad! Megöl! Kérlek haver csak rád számíthatok! - könyörgött, a szemében csomó érzelmet tudtam kiolvasni, de ami a legjobban benne volt azt hogy Fél. Nagyon fél. Aiden a legjobb barátom attól eltekintve hogy nagyon sokszor keveredik bajba és mindig nekem kell kisegítenem őt, de hát ez a barátság, nem?
- Rendben haver segítek neked, mennyi pénz kellene? - kérdeztem, a barátom éppen szólásra nyitotta a száját mikor jött a pincér és kihozta rendeléseket - nem emlékszem arra hogy rendeltem volna, de lehet hogy Aiden rendelt - a pincér lerakta elénk az italokat ami két kávé volt, megköszöntünk és elhagyta az asztalunkat és egy másik asztalhoz ment.
- Hát...nem kevés pénzről lenne szó! Öhm..csak az itt a bökkenő hogy dollárba kell neki visszaadnom - mondta
- Rendben, akkor mennyi kellene? - kérdeztem még egyszer Aiden sóhajtott és megszólalt.
- 2000 dollár.
- Mennyi?! Ez nagyon sok pénz! - akadtam ki de hamar kontrolláltam a hangomat mivel pár ember érdeklődve fordult felénk
- Tudom haver nagyon sok pénzről van szó, de kérlek segíts! Nem akarok meghalni, te sem akarod! Ugye? - nézett rám kétségbeesetten, én nemlegesen megráztam a fejemet.
- Holnap délelőtt elmegyek a bankba és kiveszem a pénzt dollár formájában, oké? Te meg odaadott a pasinak a pénzt és nem fogsz ez után semmilyen bajba kerülni, rendben? - kérdeztem
- Ígérem Louis, ígérem! - mondta hatalmas mosollyal az arcán, szürke szeme az örömtől csillogott és kuncogva beletúrt barna hajába. Mosolyogva kortyoltam bele a kávémban és figyeltem ahogyan kiélvezi hogy megússza ezt. Persze nem akarom hogy meghaljon. Aiden remek srác, csak jobban meg kell ismerni őt. Áldom ilyenkor Istent hogy összehozott ezzel a hülyével a sors.                            

2013. november 19., kedd

6. (+18)

Sziasztok! Meghoztam végre a +18-as részt is. Remélem tetszeni fog nektek, de eléggé rosszra sikeredett, de majd ti eldöntitek hogy milyen lett (Előre szólok hogy a visszaemlékezést azt a barátnőmmel hoztam össze - aki nagyon jó író és költő - remélem tetszeni fog nektek). Jó olvasást.

http://media.tumblr.com/e3c488ba774634c5660a1a762a62ec36/tumblr_inline_muz8geGK0x1s84bnz.gif

Másnap:

Reggel elég rossz állapotban keltem fel. Fájó fejjel keltem ki az ágyamból és bementem a fürdőszobába, odaléptem a mosdókagylóhoz és belenéztem a tükörbe, egy zombihoz hasonló lény pillantott vissza rám a tükörből. Pár perc kellett hogy felfogjam hogy ez én vagyok. Amilyen gyorsan csak tudtam normálisra rendeztem magamat ami sikerült is. Még egyszer belenéztem a tükörbe és elmosolyogtam. Elégedetten mentem ki a fürdőből és hirtelen megálltam a szoba közepén, ahogyan megpillantottam a ruhámat - amit tegnap viseltem - rögtön előjött a tegnapi emlék.

"Louis csókja édes volt mint a méz, lágy és érzéki volt. Azonnal visszacsókoltam. Nyelve bejutásért könyörgött amit meg is adtam neki. Miután bejutást nyert villámsebességgel kezdte keresni a nyelvemet, amit meg is talált. Ajkaink elváltak egymástól. Lélegzetvisszafojtva várok egy újabb csókra, Louis észre vette rajtam hogy türelmetlen vagyok ezért, ő pedig egy csintalan mosollyal az arcán megcsókol durván, vágyakozva, foglyul ejtve a testével. Az ajkai az enyémen, s ahogy a levegő kiszorul a tüdőmből az agyam kikapcsol, a szemem lehunyva, a szívem pedig nyitva. Közelebb húz, és elönt az az érzés engem hogy felvilágosodtam. Én egy idegen srácba - jó nem idegen tudom a nevét - szerelembe estem. Kinyitom a szememet és lassan elhúzódom, kilépek a biztonságot jelölő öleléséből majd tettem pár lépést hátra. Ő felhúzott szemöldökkel nézett rám én pedig a fejemet ráztam.
- Mi a baj? - kérdezte Louis kétségbeesetten én nem szólaltam meg inkább. Féltem hogyha megszólalok valami butaságot mondok. Inkább elindultam a folyosón, a folyosó végén volt egy üvegajtó. Kimentem a házból a kertbe és leültem egy székre. Az asztalon láttam egy doboz cigarettát. Erős vágyat éreztem hogy elszívjak egy szállal de inkább elhessegettem a gondolataimból. Megcsapott a hideg levegő, én meg összerezzentem.
- Csak nem fázol? - hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Nem fordultam meg, tudtam a nélkül is hogy ki az. Egyre közeledő lépéseket hallottam és Louis helyett foglalt a mellettem lévő székre. Egy pillanatra rám nézett és mikor meglátta hogy őt nézem, elmosolyodott. A szemeivel elkezdte fürkészni az éget majd sóhajtott egyet. Megnyalta alsó ajkát - amitől majd elájultam, a mozdulatsoron - és elvette az asztalon heverő cigarettát, kivett egy szálat berakta a szájába és meggyújtotta. Miközben kifújta a füstöt arcával felém fordult."

 - Cherry - hallottam meg egy lágy hangot mellőlem, sóhajtva felé fordítottam a fejemet és anyát láttam meg az ajtóban állva. Mosoly terült szét az arcán, istenem de régen láttam ezt az őszinte mosolyt az arcán, nagyon hiányzott ez már. Érdeklődve figyeltem anyát ahogyan bejött a szobámba és leült az ágyamra és megszólaltam.
- Miért mosolyogsz, történt valami? - kérdeztem óvatosan. Anya ezen a kérdésen aprót kuncogott és megfogta a kezemet.
- Csak jó napom van kicsim, nem történt semmi - mosolygott rám - Amúgy jöttek hozzád - állt fel az ágyamról és az ajtó fele lépkedett.
- Mond neki hogy jöjjön be a szobámba
- Rendben - bólintott anya és becsukta maga mögött az ajtót. Pár másodperc után kopogást hallottam és bedugta a fejét Marcus.
- Szia Cherry - mosolygott és kinyitotta az ajtót. Mikor észre vette rajtam hogy nem szólok vissza s nem mosolygok vissza rá lehervadt a mosoly az arcáról. Elém lépett és a kezével végig simított a karomon - Azért jöttem hogy mondjam hogy este kapom meg az új drogot, eljössz velem? - kérdezte, aprót bólintottam válaszul Marcus féloldalasan elmosolyodott - Hát akkor megyek is, és...este 8-kor gyere a szokásos helyre, Szia Cherry - mondta és elment. Hangosan kifújtam a benntartott levegőt és nyeltem egy nagyot. Megráztam a fejemet majd a nyitott szekrényemhez léptem, - nem is vettem észre hogy tegnap nem csuktam be - s kivettem az első pólót, nadrágot és kardigánt ami a kezembe akadt, felkapkodtam magamra. Kimentem a szobámból és lementem az emeletről, a nappaliba megpillantottam apámat aki éppen a tv-be egy horgász csatornát nézett - mit is gondoltam volna, apám imád horgászni. Csomó díja is van - anya pedig a konyhába szorgoskodott. Elindultam a konyhába.
- Á Cherry jó hogy jössz, elmehetnél a boltba pár dologért - mosolygott, egy pillanatra abba hagyta a főzést ameddig ide adott egy cetlit és a szükséges pénzt.
- Rendben - sóhajtva hagytam el a házat és elindultam a sarkon lévő bolt felé.

20:15, Marcus és Cherry szokásos helye (+18):

Istenem ezt nem hiszem el, elkéstem! Jobban szettem a lábamat, és ezt nevezhettem volna rohanásnak is. Befordultam az egyik utcába és a lámpa fénynél megpillantottam Marcust. Lehajtott fejjel mentem oda hozzá és megálltam mellette. Éreztem ahogyan félem pillant és egy valamit betuszkol a kabát zsebembe. Kíváncsian vettem ki a zsebemből a zacskót és megláttam hogy egy teljesen új fajta drogot hozott Marcus embere, ilyet még nem láttam. Miután megvizsgáltam zsebre vágtam a cuccot és Marcus elé álltam. 
- Oh, szóval tudod mit kell tenned? - gonoszul vigyorgott rám én meg szem forgatva letérdeltem.Ahogy eddig is csináltam kicsatoltam az övét és Marcus lehúzta helyettem a nadrágját. Végig simítottam duzzadt férfiasságán ami már nagyon kiakart törni a boxerből. Lassan lehúztam a bokájáig a boxert és a kezeim közé vettem a férfiasságát. Elkezdtem mozgatni a a kezem először lassan majd utána egyre gyorsabban mozgattam a kezemet. Marcus szájából egyre több sóhaj jött ki így megnyaltam az egész hosszát ezért Marcus nyögött egyet. Amennyit csak tudtam bevettem a számba és ütemesen szopni kezdtem. Éreztem ahogyan a farka elkezd rázkódni a számba és beleélvez a számba. Egy kicsit fintorogva de lenyeltem az ondóját és kivettem a számból a farkát és felálltam. Marcus visszavette a boxerét és a nadrágját.
- Sokkal jobb vagy mint múltkor -  vigyorgott de én csak elmentem mellette de Marcus utánam kiáltott - Hé most meg hova mész? - kiabálta, én mintha meg sem hallottam volna mentem előre s közben azon agyaltam hogy miért egyeztem bele ebbe.

2013. október 23., szerda

A blogom második díja!

Nagyon szépen köszönöm a blogom második díját monika vadász! ♥  

 

1. Írj magadról 11 dolgot!
2 . Válaszolj 11 kérdésre!
3. Tegyél fel 11 kérdést!
4.  Küld tovább 11 embernek!

1.11 dolog magamról:
1. Szerda van, Október 23-a szóval mindenki otthon van, beleértve engemet is.
2. Színötös vagyok angolból.
3. Tegnap vagy tegnap előtt az iskolába a fiú wc-be volt egy denevér, én nem láttam.
4. Nagyon megszerettem Szefit.
5. Plusz az egyik barátom miatt megkedveltem a kosarat.
6. Utálom a hetedik osztályt az a legnehezebb osztály szerintem.
7. Nem szeretem ha engem átvernek, nagyon mérges vagyok ez miatt.
8. Az iskolánkba a mi osztályunk a legrosszabb.
9. Nem szeretem a kémiát, sőt utálom.
10. Imádom a gyerekeket, van egy barátnőm akinek van egy kislánya, nagyon szeretem azt a kislányt.
11. Ask.fm buzi vagyok!

2.Válaszaim:
1. korod?
13 éves vagyok
2. kedvenc kajád?
Nincs kedvenc kajám.
3. kedvenced az 1D-ből?
Louis!
4. mióta vagy Directioner?
2011.Április 11 óta vagyok Directioner
5. kedvenc zenéd?
Most perpillanat a Szabyest - Ő az enyém.
6. kedvenc tantárgy?
Angol
7. Zayn-nel vacsi vagy Niall-lel aludni?
Mindkettő
8. vélemény a The Wanted-ről?
Nem mondok rájuk semmit, legyen ez az én véleményem
9. kedvenc állat?
Macska és kutya
10. szereted a Little Mix-et?
 I'm a Mixer
11. kedvenc blogod?
Azok a blogok amelyikre feliratkoztam 

3.11 kérdéseim:
1. Szereztél már az interneten keresztül barátokat?
2. Mit jelent számodra a boldogság?
3. Rock vagy Pop?
4. Álltál már úgy esőben, hogy nem volt ernyőd?
5. Mi a kedvenc szavad?
6. Hiányzik most valaki?
7. Ha szárnyaid lennének, hova repülnél?
8. Inkább a hegyekben, vagy inkább a tengerparton laknál?
9. Kedvenc plüss állat?
10. Melyik a kedvenc édességed?
11.  Elfogadnál egy lakást egy lakatlan szigeten, hogy a családoddal odaköltözz, meg pár barát?

4.11 ember akinek tovább küldöm:
Nem tudok senkit akinek küldhetek szóval megint aki akarja nyugodtan viheti!

2013. október 21., hétfő

5.

Sziasztok! Vissza tértem! Végre elkészültem a résszel ami nem lett +18. Sajnálom hogy megszegtem az ígéretemet. De már írni kezdtem a kövi részt, ami +18-as. Ígérem az lesz, ha nem akkor megverhettek ha akartok. Jó olvasást!




Farkas szemet néztünk egymással majd megszólaltam.
- Tűnj innen te féreg - sziszegtem és megragadtam a srác pólóját majd a falhoz vágtam - Ha még egyszer, meglátlak Cherry közelébe akkor véged! Érted? - kiabáltam a pofájába 
- Értem haver, értem! - válaszolt rögtön, egy gonosz mosollyal az arcomon rúgtam a gyomrába és elengedtem. A srác a hasát fogva csúszott le a földre és egy fájdalmas nyögést eresztett. Odarohantam Cherry-hez.
- Jól vagy, nem bántott? - kérdeztem óvatosan, a hangomra felém pillantott. 
- I...igen jól vagyok - mosolygott, óvatosan felsegítettem a földről és mintha nem történt volna semmi bement a házba tovább bulizni.Utána mentem. A szememmel keresni kezdtem Őt de sehol se láttam. Elindultam a táncparkett felé, gondolva hátha ott lesz. Nagyon kellett csalódnom. A szemem megakadt a bárpultnál és elindultam oda. Elég nehézkesen a táncolok miatt, de kijutottam onnan. Mikor odaértem ott se volt. Majd megpillantott egy összekuporodott lányt a sarokba. Elindultam felé, és ahogyan egyre közelebb értem hozzá, annál jobban kezdtem felismerni a lányt. Ő volt az, Cherry. Majd odaértem. Leültem mellé és a csodálatos arcát kezdtem eltanulmányozni. Az arcán nem volt egy hiba se. Tökéletes volt. Egy idő után azt vettem észre hogy Cherry szeméből egy könnycsepp szökik ki. Végig néztem ahogyan végig folyt az arcán de nem engedtem hogy leesen a földre, a könnycseppet megállítottam az ujjammal. Cherry könnyes szemmel a szemembe nézett. A szemébe rengeteg fájdalmat láttam ami a lelkembe hatolt. Nyeltem egyet és megszólaltam
- Figyelj ne szomorkodj ez a hülye pasi miatt! Egy féreg! - mondtam neki
- Nem Marcus nem egy féreg, csak ha részeg ilyen, már megszoktam, de most nagyon berúgott.. - mondta halkan
- Értem..... - mondtam, és eszembe jutott valami - Cherry van kedved még itt bulizni? - kérdeztem és a táncolok felé böktem a fejemmel
- Hát megmondom az őszintét, nincs - vallotta be, ezt szerettem volna hallani tőle
- Akkor van egy ötletem hova menjünk - mosolyogtam és felálltam a földről 
- És hova megyünk? - mosolygott, végre azt akartam hogy ne legyen szomorú és sikerült a tervem! 
- Csak kövess - kacsintottam és megfogtam a kezét. Olyan puha a bőre. 
- Oké - válaszolt és elindultam az ajtó fele, okosan kikerültem a táncolókat     
- De most komolyan Louis hova megyünk? - hallottam meg a hátam mögött Cherry hangját
- Majd meglátod - nevettem mikor kiértünk a házból, az autóm fele vettük az irányt. Majd mikor odaértünk kinyitottam a kocsim ajtaját és beült Cherry a kocsiba, lassan becsuktam az ajtót és átmentem a másik oldalra, beültem a gépjárműbe. 

***

Miután beálltam a garázsba  az ajtó fele mentem. Pillanatra visszanéztem és elmosolyodtam. Cherry érthetetlenül nézett rám, nem érti hogy hol van. Odamentem hozzá és megszólalt.
- Hol vagyunk? - halkan beszélt 
- Nálam - mondtam ki 
- De...de miért? - fürkészte az arcomat
- Te se nem akartál a buliba maradni, én se akartam ott maradni. Ezért arra gondoltam hogy elhozlak hozzám de ha nem jó nálam mond meg hova menjünk.
- Jobb itt lenni mint Marcus közelébe - mosolyodott el halványan 

Cherry szemszöge:

- Jobb itt lenni mint Marcus közelébe - mosolyodtam el halványan, ettől a mozdulattól ő is elmosolyodott. Háttat fordított nekem és elindult az ajtó felé. Lassú léptekkel mentem utána, miután kinyitotta az ajtót udvariasan előre engedett. Ahogyan beléptem a házba azonnal eltátottam a számat. Soha az életembe nem láttam ilyen gyönyörű házat mint amely Louis-nak van. Ekkora házat csak a tv-be vagy messziről láttam én, meg kívülről, de belülről soha. Sokkal nagyobb belül a ház mint kívül. 
- Kérsz inni valamit? - kérdezte Louis, észre se vettem hogy elment mellőlem, a fejemet kapkodtam a hang irányába nem tudtam eltalálni hogy éppen most hol van Louis. Egyszer a fal mögül, Louis mosolygós arcát láttam meg. Nevetve totyorogtam utána és benéztem a fal mögé. A konyhát láttam meg és a pult mögött Louis éppen valamit öntött két pohárba. Ismerős volt egy kicsit az üveg ameddig öntötte az italt. Oda mentem mellé és néztem az arcát, rám nézett és elmosolyodott. Én is elmosolyodtam és a kezembe adta a pohár italt.
- Egészségünkre - kacsintott Louis és belekortyolt az italba én is így tettem. Lerakta Louis a poharát a pultra és szólt nekem hogy mindjárt jön és kiment a konyhájából. Úgy gondoltam hogy körbe nézem a házat. A konyhából kimentem a folyosóra. Megakadt a szemem a falon lógó képeken. Az egyik falon megpillantottam Louis-t és egy ismeretlen nőt, ölelve egymást. Elkezdtem jobban szemügyre venni a képeket, mikor két meleg tenyeret éreztem a derekamon, azon nyomban melegség öntötte el az egész testemet. Kicsit meg is remegtem az érintéstől ahogyan az ujjai hozzám értek. Beszívtam a levegőt és egy pillanatra el állt a lélegzetem mikor Louis összekulcsolta a kezeit a derekam körül. Érzetem ahogyan a fejét rárakta a bal vállamra és éreztem a levegőt amit kilélegzik. Megmondom az őszintét nagyon jó érzés volt a karjaiba lenni, melegség öntött el. Ami nálam nagyon régen volt.
A fejemet lassan felé fordítottam de rögtön vissza is fordítottam. Az arcomat elöntötte a pír és elakartam takarni az arcomat de csak Louis halk nevetését kaptam helyette. Ujjaival megérintette az arcomat és felé fordította a fejemet. Rögtön ahogyan belenéztem a szemeibe azon nyomban el is vesztem a íriszeibe. Észre se vettem hogy egyre közelebb hajolt hozzám.
- Gyönyörű vagy - suttogta szinte a számba és összeértek ajkaink

2013. szeptember 4., szerda

Fontos dolgok!

Na sziasztok! Mint ahogyan a cím is mutatja nem új rész jön. Most mindenki azt kérdezi "Miért?" Magyarázat:
1. Anya szerint nem lehetek túl sokat a gépnél. Mert "Első a tanulás"! Csak annyira van időm hogy felnézek Facebook-ra, Twitter-re és Ask.fm-re. 
2. Nincs ötletem mit írjak,sajnálom srácok, de ez hogy jött a tanulás, kiment a fejemből.
3. Most lettem 7.-es szóval bejött a Kémia, Biológia, Fizika, Földrajz tantárgyak is, és megígértem a szüleimnek hogy ebben a két évben nem 4-es leszek, hanem 5-ös szóval bele kell hogy húzzak a tanulásba.
4. Nem tudom mikor lesz új rész, talán... őszi szünetben. Nagyon sajnálom tényleg, hogy megvárakoztatlak titeket ezzel.
Azt szeretném utoljára mondani hogy tényleg S.A.J.N.Á.L.O.M! És szeretnék előre jó szórakozást kívánni aki holnap nézi a moziban a This is us-t! Valaki a barátnőjével / barátnőkkel, vagy éppen az anyukájával, vagy valaki a tesójával nézi a filmet. Én sajna nem nézhetem meg, pedig nagyon akartam volna Kecskeméten nézni, de nem tudom meg nézni. De mikor kezdődik a film fogok rátok gondolni hogy "Biztos ti nagyon élvezitek a filmet, örülök ennek hogy legalább ti mint a tesók boldogok vagytok hogy láthassátok" De aki nem mén megnézni a moziba a filmet akkor sírunk együtt, jó?
Ennyit akartam mondani, remélem megértitek. Ha nem akkor, nyugodtan írjátok le hogy miért nem. Jöhet hideg-meleg komi, elfogadom, eltűröm.
Ezzel az idézettel szeretnék egy rövid időre elbúcsúzni tőletek: "Az ember 95%-a bírál, és a maradék 5%-a alkot."
Nem ide tartozik, de ez a kedvenc idézetem Nasz Dániel-től. Ezt ő mondta, és nagyon igaza van. Na, de sziasztok! Jóét mindenkinek, holnapra pedig remélem jól fogjátok érezni magatokat a film nézése közben. Gondolni fogok rátok, srácok. Nasz Dani jellegzetes mondatával fejezem be ezt a bejegyzést: "A lányoknak pusziii, a fiúknak meg brofist!" Sziasztok! 

2013. augusztus 26., hétfő

A blogom első díja!

Köszönöm szépen a blogom a első díját Bogi. Stylinson-nak!


1. Írj magadról 10 dolgot.
2. Válaszolj a 10 kérdésre.
3. Írj 10 kérdést.
4. Küldd tovább 10 embernek.

1.10 dolog magamról:
1. Ma a bátyám letöltötte a Amnesia horror játékot nekem. 
2. Plusz letöltötte egy külön mappát nekem a játékhoz, az a neve hogy Custom game, ebbe nagyon sok pálya van és többször ijedek meg. 
3.Egész nap ezzel játszok, nem tudom megunni!
4. Ask.fm-en a példaképem Nasz Dani. Nagyon szeretem ezt a hülyét! Vicces, Kedves, Megértő, Segítőkész, és ő még keresztény is.
5. A blogomról annyit hogy nem tudom mikor jön a kövi rész, mivel apám elvette a gépem (most is a tesóm gépén írok) majd ha visszaadja akkor hozom!
6. Imádom a tetoválást, szeretnék is majd például olyan 5 darabot.
7. Van két kismacskám, az egyik az mindig felmászik a vállamra a másik meg mindig elalszik a karomba.
8. Szeptembertől 7.-be megyek és én 16:00-ig maradok ott #hülyekormány!
9. Imádom a biológiát és a nyelvtant!
10. Nem tudom mit írjak 10. pontnak!

2.Válaszaim:
1. Hány blogod van?
2 blogom van, de másikat szüneteltettem 
2. Szereted a kakaót?
Ki nem? De igen szeretem, hidegen imádom!
3. Tv vagy laptop?
Laptop.
4. Van háziállatod?
Egy kutya és három macska #macskafarm
5. Mi a legnagyobb álmod?
Hogy jó író legyek.
6. Kedvenc film/sorozat?
Film: This is us!
Sorozat: Gyilkos elmék, Showder Klub.
7. Szoknya vs. nadrág?
Egyértelműen nadrág.
8. Hiszel a fiú lány barátságban?
Igen hiszek, van fiú barátom
9. Hiszel az UFO.-kban?
Egy igazi jedi nem hisz az ufókba!
10. Blog írás vagy olvasás?
Mind2

3.10 kérdésem:
1. Mit gondolsz az öngyilkosságról?
2. Olvasod a blogomat?
3. Szereted a Converse márkát?
4. Hol voltál nyaralni?
5. Hanyadikba mész szeptembertől?
6. Van Ask.fm-ed? Ha igen akkor van kedvenc ask "celebed?"
7. Mit gondolsz a Fall Out Boy bandáról?
8. Kedvenc blogod?
9. Szereted a Rockot?
10. Hány éves vagy?

4. 10 ember akinek tovább küldöm:
Nincs olyan blog akinek elküldhetném, szóval aki akarja viheti nyugodtan! :))

2013. augusztus 22., csütörtök

4.

Sziasztok! Most először írok ide, és azért írok hogy megszeretném köszöni a 8 feliratkozott és a +1200 oldalmegjelenítést. Nagyon szuperek vagytok, ti adtok erőt hogy írjam a részeket de mivel nem sokára itt az iskola kevés részt tudok hozni majd, mert anya azt mondta hogy első a tanulás és nem voltam/vagyok olyan jó tanuló szóval most bele kell húznom hogy jó középiskolába menjek. De nem foglak elfelejteni titeket, hozni fogok részeket. Ti vagytok a legjobbak, nagyon szeretlek titeket! Jó olvasást, ha tetszett a rész komizzatok (Mint mindig), oké? A részről annyit hogy szerintem ez a legrosszabb rész amit írtam, rövid is de ezt tudtam most magamból kihozni, szóval sajnálom! De a kövi rész az +18-as lesz! 

Please

 - Louis...... - néztem döbbenten előttem álló srácot. Még a sötétben is észre lehetett venni a kék szemeinek csillogását, a csodás borostáját, és a pimasz mosolyát
- Cherry örülök hogy látlak - mosolygott és alaposan végig mért - Wáow nagyon dögös vagy - húzott magához így a testünk egymásnak simultak. A számon hatalmas mosoly terült el a tette miatt.
- Én is, mi szél hozott ide? - kérdeztem és belenéztem a szemeibe, kár volt...Elvesztem bennük.
- Régóta ismerem Stanley-t és mivel ideköltöztem megkerestem a haveromat, aki meg meghívott a buliba - mesélte
- Áh értem - bólogattam és a tekintettem a bárpultra szegeztem, Louis rögtön észre vette hogy mit nézek és megszólalt.
- Szomjas vagy Cherry, hogy a bárpultot stírölöd? - nevetett és maga felé fordította a fejemet
- Hát hogy is mondjam......Igen - mondtam és a bárpult fele kezdtem el húzni, Louis mosoly kíséretével jött utánam. Mikor odaértünk kért nekünk valami erőset, és megragadta a derekamat, felemelt és a bárszékre ültetett....oké mondjuk hogy kikúrt helyes, és nagyon erős, oké.....
Nem sokára kihozták a piánkat és egy húzásra el is tűnt bennünk..Rendelt még egy kört és még egyet és még még egyet. Mind lefolyt a torkomon, és egyre jobban éreztem hogy az alkohol a hatalmába kerít engem. Hetedik pohár után teljesen elvesztettem a fejemet és csak a bulizással foglalkoztam, valahogyan elkerültem Louist és eltűnt mellőlem, nem foglalkoztam vele mert azt gondoltam hogy elment italért vagy éppen beszélgetni az egyik haverjával. Vadul mozgattam a csípőm az egyik számra ami persze a kedvenc számom volt, a Fall Out Boy -Where is your boy c. szám. ( Cherry kedvenc bandája a Fall Out Boy, mint nekem! :)) - szerk. megjegyzés)
Mikor egy durva ujjak fogták meg a derekamat és a belesuttogott a fülembe:
- Szia cicám, végre hogy megtaláltalak - persze hogy Marcus volt.
- Marcus én most nem akarom - mondtam és próbáltam kiszabadítani magamat az erős szorításából, de nem nagyon sikerült - Marcus nem érted nem akarom! - kiáltottam kétségbeesetten mikor hátra fele kezdett húzni
- Ohh de hogy nem akarod - nevetett és kivezetett a táncoló ember közül, és húzni kezdett valamerre
- Marcus ne kérlek én tényleg nem akarom - már majdnem sírva mondtam
- Látom nem is vagy annyira részeg, cica - röhögött a pofámba és kivezetett hátra a kertbe majd erősen a falnak tolt. Felszisszentem ahogyan a hátam a hideg falnak érkezett és ahogyan neki csapódott hátam a kemény falnak.
- Igen....rögtön elszállt belőlem az alkohol.......ahogyan megfogtad a derekamat - nyöszörögtem - Marcus engedj el vagy.....
- Vagy mi lesz Cherry? - kérdezte és letámadta a nyakamat, durván szívni kezdte a bőrt a nyakamon
- Engedd el Cherry-t - hallottam meg egy ismerős hangot, mind a ketten odakaptuk a fejünket.

Louis szemszöge:

- Hé, nem láttad Cherry-t? - kérdeztem meg Stanley-t, aki a bárpultnál legyeskedett 
- Haver én.......ki is az a Cherry? - röhögött
- Semmi haver, inkább igyál - veregettem meg a vállát és megfogtam a pohár vodkát és az orra alá tolta, Stanley rögtön le is húzta, és kért még egy kört. Én sóhajtva felálltam és elindultam megkeresni őt.
Nem tudom mi van velem, csak pár napja ismerem de van benne valami ami nagyon megfogott benne. Nem akarom elfelejteni őt, csak rá gondolok. Nem jön ki a fejemből a gyönyörű szürke szeme, és a káprázatos mosolya! Egyszerűen nem akar ki szállni a fejemből. Sokkal többet szeretnék róla tudni mint csak a nevét, sokkal többet.
Ahogyan elmerültem a gondolataimba nem is vettem észre hogy kijutottam a kertbe. Megráztam a fejemet gondoltam így kijönnek a fejemből a gondolatok, de hát kisebb sikerrel ki jött néhány gondolat. Majd egy párt láttam meg a falnál. A lány elég ismerős volt, ruházat terén de nem nagyon láttam az arcát, úgy döntöttem hogy közelebb megyek hátha megpillantom a lány arcát. Így is tettem. Ezt nem hiszem el! Cherry!
- Marcus engedj el vagy.... 
- Vagy mi lesz Cherry? - kérdezte Marcus és rátapadt Cherry nyakára, bennem eluralkodott a düh és megszólaltam
- Engedd el Cherry-t - mondtam és mind a ketten felém fordultak
- Mert vagy mi lesz? - engedte el Cherry-t az a "Marcus" és felém közeledett - Hm? Mi lesz öcskös? - kérdezte röhögve és megállt előttem. Farkas szemet néztünk egymással majd megszólaltam.......

2013. augusztus 6., kedd

3.




*Este 20:30-kor*

- Cherry kész vagy már? - rontott be az ajtómon Marcus de mikor meglátott hogy milyen szerelésbe vagyok azon nyomban tátva maradt a szája. Megnyalta szája végét majd közeledett felém. Megragadta a derekamat és magához húzott, mint aki teljesen elégedett úgy szívta be magába a levegőt és egy nagyot csapott bele a seggembe. Gyorsan hátra ugrottam az ütés miatt, és gyilkos szemekkel meredtem rá, ő csak megrántotta a vállát. Megragadta a kezemet és kifele húzott a szobámból, gyorsan megfogtam a táskámat és Marcus felé tartottam, ő felvont szemöldökkel nézett a táskára majd rám. Egy sóhajtás közepette elvette tőlem, én pedig nevetve adtam egy puszit az arcára. Lesétáltunk a lépcsőn és odaszóltam anyának aki éppen a mosogatott.
- Anya elmentünk, majd jövünk - odamentem anyához és nyomtam egy puszit az arcára, megfordultam és visszaindultam Marcus felé. A kis köcsög végig a mellemet figyelte, de úgy döntöttem megleckéztettem. Odamentem elé, és megmarkoltam férfiasságát. Jó erősen beleharapott a szájába nehogy anya meghallja a nyögését. Elégedett vigyorral mentem el mellette, akasztottam le a fogasról a kabátomat és mentem ki a házból. Pár perc múlva a hátam mögött lépéseket hallottam, ezért megálltam mivel tudtam hogy Marcus az. Mikor ideért mellém együtt mentünk a buli helyszínére......

***

- Ott vagyunk már? - kérdeztem meg Marcust, aki a fejét fogva ment előre
- Nem de ha még egyszer megkérdezed akkor itt hagylak - morogta és hátra pillantott rám. 
- Ott vagyunk már ? - kérdeztem meg 2 perc elteltével 
- Igen - örült meg és a két házzal arrébb nagyon luxus házra mutogatott
- Jaj de jó - ugráltam és utána mentem. Odaértünk a házhoz és az ajtó előtt egy nagyon kigyúrt olyan bodybilder féleség volt. Megállt Marcus az a izompacsirta előtt és kezet rázott vele, majd beszéltek valamit amit én nem nagyon értettem és Marcus megint megragadta a karomat és bevezetett a házba. Tátva maradt a szám mikor beléptünk a "palotába". Egy ezüst csillár lógott az előszoba közepén, hatalmas lépcső volt előttünk ami szerintem biztos hogy az emeletre vezetett, mellettem kisebb röhögést hallottam lassan odapillantottam és Marcus egy vadidegennel beszélgetett. Ő lehet a buliszervezője. Marcus odahúzott mellé, és bemutatta nekem a srácot.
- Cherry, ő itt a legjobb haverom, Stanley Whelan, Stanley ő itt ez a bombázó Cherry Evans
- Szia Cherry, nagyon dögös vagy - kacsintott Stanley, én meg csak mosolyogtam rá. Aranyos srác volt, de nem volt az esetem
- Köszi - kaptam el a tekintetemet róla - Marcus megyünk táncolni? - kérdeztem alig hallhatóan
- Persze menjünk - bólintott és utoljára Stanley-hez szólt - Haver mi akkor elmentünk táncolni, de előtte iszunk - mosolygott és elkezdett megint húzni a nappaliba, ahol több részeg nem részeg emberek táncoltak, a tomboló zenére.
Odavezetett a bárpulthoz, ahol 3 elég jóképű srácok mixelték a koktélokat és öntötték a piákat a "szomjas" embereknek. Marcus intett az egyiknek és ő rögtön jött is.
- Mit kértek? - kérdezte kedvesen, elég jó nézett ki.
- Én valami erőset, és te Cherry? - kérdezte tőlem Marcus
- Én egy Acapulco koktélt kérek - mosolyogtam a srácra
- Rendben, hé Robin segíts már! - kiáltotta a srác és elkezdte készíteni a koktélomat
Tett a shakerbe tört jeget és öntött bele a tequilát, rumot, kókuszlikőrt, ananászlevet és grapefruit-levet. Össze rázta, majd rakott egy hurrikán-pohárba tört jeget. Bele szűrte a shaker tartalmát. És díszítette ananász szeletel, és legvégül szívószálat. Felrakta a pultra és elém tolta
- Tessék itt a koktélod - mosolygott rá én meg persze visszamosolyogtam rá, cuki volt a mosolya
- Köszike - kacsintok rá és mosolyogva veszem a számba a szívószálat. Megkóstoltam a koktélt és be kell hogy valljam nagyon finom volt. A koktélomat  szürcsölve kerestem egy üres vagy legalább egy olyan helyet ahova letudok ülni, és megtudom inni a koktélt. Pár perc keresgélés után végre találtam egy helyet, leültem egy ilyen "box" féleséghez és megittam a koktélomat. Marcus persze követett két pohárral a kezébe. Ő is beült és a pohárt elém tette.
- Egy kis hangulat fokozó - mondta és lehúzta a vodkának kinéző italt.
Én sokáig farkasszemet néztem az italommal, mikor megadtam magam és én is megittam az italomat, ahogy az ital végig folyt a nyelőcsövemen azonnal égetni kezdet a torkom, egy grimasszal díjaztam amin Marcus egy röhögéssel válaszolt.

 ***

 Fél óra elteltével egyre jobban a fejembe szállt az alkohol és egyre jobban úgy éreztem hogy mindenkit leszarok nagy ívből. Éppen a kedvenc számomra táncoltam Fall Out Boy - My Songs Know What You Did In The Dark-ra mikor egy erős kart éreztem ahogyan átölelt a derekamat, és valami keményet éreztem a seggemnél.
- Szia Cherry - suttogta a látogatom
- Hát te meg mit keresel itt? És ki vagy te? - kérdeztem döbbenten, nem mertem megfordulni, nem tudtam felismerni a hangot
- Hát nem ismersz meg? - nevetett, ez a nevetés, mintha egy angyal nevetne...
- N-nem - nyeltem egy nagyot és a semmibe néztem
Hirtelen megfordított, és szembe kerültem VELE!
- De te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem és belenéztem a csodálatos szemeibe......

2013. augusztus 3., szombat

Az egyik ismerősöm kért meg rá!

Az egyik ismerősöm kért meg rá, hogy tegyem ki az első blogját, és segítsek neki "olvasókat" szerezni. A blog Louis Tomlinson Fanfiction, de egyben 1D is szerepel benne. Az író: Födelevics Adrienn.  
Még az első rész van kint neki, de megéri olvasni, és azt kéri hogyha tetszik a történet nektek akkor komizzátok és lájkoljátok! ;)
Ui.: A rész várható ideje: Augusztus. 6. Addig remélem tudtok várni! :) 
 

2013. július 23., kedd

2.



Röhögve léptünk ki az iskola kapuján. Marcus biológia órán azt hitte hogy a békaboncolásra szükséges a kénsav. Azért nekünk szegény békánk szétmarta a sav. A tanár kiküldött minket az osztályból, kinn mi a folyosón bevettünk még két tablettát és táncoltunk, őrjöngtünk és futkostunk a folyosókon. Tollal minden félét a falra firkáltunk és zavartuk az órákat. Szóval elvoltunk kinn a folyosón. Csak addig volt jó ameddig meg nem jelent az igazgató és azt mondta hogy menjünk haza. Ahogy kimondta az igazgató a mondatot hogy haza mehetünk szó szerint berohantunk az osztálytermünkbe, összepakoltuk a cuccainkat és kirohantunk az iskolából. 
- Hova menjünk Cherry? - kérdezte miközben sétáltunk az járdán
- Nem tudom hova menjünk? - kérdeztem vissza
- Menjünk el este fele egy buliba az egyik haverom rendezi és akkor könnyen bejutunk - tudtam hogy direkt akar pont ABBA a buliba menni. Mivel őt ott ismerik ott, egy köszönés és máris mehet bulizni. De engem hogy engednek be? Nem is ismerem a haverját! De van kedvem este buliba menni, csak mi lesz ha nem engednek majd be? Beszökök a buliba? Olyan is volt már hogy beszöktem egy buliba. 
- De Marcus engem hogy engednek be? - pánikoltam be
- Nyugi van cica - vigyorgott mint egy hülye - Velem vagy? - kérdezte és felém pillantott
- ÚGY nem - vágtam rá azonnal
- Nem úgy - röhögött - Hanem ha velem leszel akkor simán beengednek - rántotta meg a vállát
- De akkor mit vegyek fel? - kérdeztem és turkálni kezdtem Marcus zsebében, mikor megéreztem egy cigicsikket kivettem és egy gonosz mosollyal vettem a számba s majd meggyújtottam. Marcust egyáltalán nem izgatta hanem szerintem élvezte is. A kis.......
- Nem tudom szivi - mosolygott - Szerintem nagyon szexibbe gyere, mert ha nem megbüntetlek - kacsintott és elment. Én dermedten és csak néztem ahogy elmegy.
- Rohadj meg - morogtam és haza fele igyekeztem.
Hülye Marcus. Azt gondolja hogyha felveszek egy túl kirívó ruhát rögtön megkaphat? A fenéket is! Nem elég az hogy örömöt szerzek néha neki, még meg akar büntetni?


***

- Cherry hát te itthon? - vont kérdőre anyám, mikor beléptem a házba
- Hát én? Itthon vagyok és? - dobtam le a táskámat a földre és elindultam a konyha felé, mert pokoli éhes voltam
- Kislányom már megint mit csináltál? - sóhajtott anyu és vissza állt a tűzhelyhez. Szorgosan darabolta fel a zöldségeket és rakta bele a levesbe. Várjunk csak!
- Te most......kislányomnak szólítottál engem? - meglepetten pislogtam anyámra aki egy pillanatra felnézett rám vagy vissza a levesre.
Több mint 3 hónapja nem szólított így, és ez baromi jól esett éreztem hogy most először mióta rosszba vagyok anyával mosolyogni tudtam rá. Szeretem anyut persze, csak mindig rosszba voltunk és most ez a "Kislányom" meglágyította a szívemet. 3 hónapja nem becézgetett így.
- Igen, mondjam el még egyszer kislányom? - mosolygott és lerakta a helyére a sót, én pislogtam néhányat és anya nyakába vetettem magamat.
- Istenem anya nem is tud mennyire örülök - szorítottam magamhoz - Akkor most........haragszol rám? - suttogtam és elengedtem anyát
- De hogy haragszok rád Cherry, csak egyszerűen félek hogy drogos leszel. Tudod hogy a drogozás............
- Halált is okoztat - fejeztem be helyette - Anya tudom én se akartam amikor a buliba voltam, tudod hogy Marcus tehet róla - ültem le a bárszékre és figyeltem ahogyan anya főz, kicsi korom óta imádom anya főztjét és egy csomó receptet tanultam tőle.
- Tudom Cherry, nem is értem hogy barátkozhatsz még mindig vele és a barátjaival. Nem neked valóak! Neked Nicole és Kylie a barátnőid - vette ki a hűtőből a narancslevet
- Anya... - röhögtem - Nicole és Kylie már nem a barátaim. Hanem ők csak ketten elvannak egymás társagába. - mosolyogtam el keserűen és visszaemlékeztem arra az időre mikor elváltak útjaink.

*Visszaemlékezés*

Nem hiszem el hogy ez a hülye Marcus rá vett erre. Ma már biztos hogy az egész suli tudja hogy a nagy Cherry J. Evans drogozott és vandálkodott. Mit fognak a barátnőim rólam gondolni? Hogy egy hülye drogos ribanc vagyok? 
Félve és idegesen nyitottam ki az iskola kapuját, sietősen lépkedtem a lépcsőfokokon és egy erősen kinyitottam az osztálytermünket. Ahogyan beléptem a terembe az összes diák rám nézett, még a tanár is. A fiúk mosolyogva néztek engem, a lányok meg mérgesen néztek, a barátnőim lenézően pillantottak rám, míg a tanár szomorúan rázta a fejét. Lehajtott fejjel mentem a padomhoz és leültem a székemre. A hátam mögött éreztem a dühös pillantásokat. Jól összehúztam magam és a tananyagra figyeltem. 
Óra végén rögtön kirohantam az osztályból és leültem a padra ahol a lányokkal mindig ültünk. Pár perc múlva ki is jöttek, valamin nagyon röhögtek de mikor megláttak engem rögtön abba hagyták a nevetést. Kylie felhúzott szemöldökkel figyelt engem és megszólalt:
- Te mit keresel itt? - kérdezte 
- Hát én.........
- Van pofád ide jönnöd te drogos ribanc? - kérdezte Kylie
- Én nem vagyok drogos se ribanc se! - kiáltottam, a könnyeim mint a Niagara ömlött a szememből. Mérhetetlenül rosszul esett a mondat Kylie-től.
- Jó talán nem vagy ribanc de drogos és egy hülye cigarettás vagy - közölte a tényt Nicole
- Kösz nagyon kedvesek vagytok - töröltem le a könnycseppjeimet - Azt hittem hogy a barátnőim vagytok, de erre lehordotok mindennek pedig csak hibáztam - mondtam halkan, felkaptam a táskámat és utoljára megszólaltam - Ti voltatok a legjobb barátnőim erre ti meg lehordotok, kösz, ilyen barátból nem kérek - mondtam és kirohantam az iskolából egyenesen haza.

*Visszaemlékezés vége* 

- Jaj Cherry - ölelt meg anya - Nem tudtam, sajnálom - puszilt meg
- Nem a te hibád, hanem az enyém, mert bele mentem Marcus tervébe - öleltem vissza 
- Cherry ez nem a te hibád, hanem Marcus-é - engedett el anya - Ne hibáztasd magad.
- Oké, megpróbálom - mosolyogtam - Köszönöm - öleltem meg 
- Szívesen kislányom, neked bármit - szorított magához 
- Anya....elmehetek bulizni? - kérdeztem félve
- Cherry............
- Kérlek anya nem nyúlok droghoz se cigihez - vágtam be a jól megszokott kölyökpofimat
- Rendben, de hajnali 2-kor itthon légy - mondta anya és levette a gázról a levest - Ha már itthon vagy akkor megteríthetnél - mosolygott anya, én pedig engedelmeskedtem. Gyorsan megterítettem két személyre, kanál, villát, kést, és poharat raktam a tányér mellé. Amilyen gyorsan csak tudtam megebédeltem és felrohantam az emeletre. Bementem a szobámba majd bedőltem az ágyamba. 5 perc múlva mint akit fejbe vertek már úgy aludtam.

2013. július 3., szerda

1.

Large


- Kislányom ha most nem kelsz fel rögtön én foglak kirángatni az ágyból! - keltem fel anyám ordibálására én meg sóhajtva kikeltem az ágyból. Az anyám úgymond nem kedvel engem mióta megtudta hogy az egyik buliba droghoz nyúltam és hogy cigizek. Azóta anyám ilyen velem, de megértem. Nem is értem hogy tudtam bedőlni Marcus ötletének. Utálom őt és egyben meg szeretem a hülyét. Azért utálom őt mert belevett ebbe és ez miatt nem tudok leállni a droggal és azért szeretem mert minden nap egyre jobb cuccot hoz nekem, persze nem ingyen. Először csak pénzt kért most meg már teljesen mást egy éjszakát kér érte. De nekem kell az anyag és ezért meg is kapja a rohadék. 
- Cherry most kelj fel - rontott be a szobámba anyám - Ja hogy már fenn vagy - csodálkozott 
- Igen képzeld fenn vagyok ez bűn? - forgattam meg a szemeimet mire anyám mérges pillantását kaptam
- Velem te így nem beszélsz Cherry J. Evans - mondta anyám és csodák csodájára kiment a szobámból.
- Mert akkor mi lesz? - kiáltottam utána nagyszerű újabb reggeli vita, pipa! Bementem a fürdőszobába és elvégeztem a reggeli teendőimet. Visszamentem a szobámba és előkészítettem a ruhámat amibe menni fogok  az iskolába. A kedvenc farmeremet és a kedvenc pólómat gyorsan magamra kaptam meg a szerencse cipőmet. A könyveimet beletuszkoltam a táskámba és lesiettem a konyhába. Ott anya és apa reggeliztek és egyben beszélgettek is. Anya rám pillantott majd a fejével intett hogy menjek oda, lehajtott fejjel mentem oda közéjük és leültem apa melletti székre. Anyám dühösen mint reggel rám pillantott és elém dobott egy doboz cigarettát.
- Ez mi? Tudom azt hogy cigizel de azt nem hogy a dobozba bujtatod a kábítószert! - mondta és lehajtotta a fejét
- Kislányom ez igaz? - nézett rám apám döbbenten. Igen apám erről az egészről nem is tudod. Azt se tudta hogy cigizek és azt főleg nem tudta hogy drogozok.
- Igen a...apa - nyeltem le a gombócot a torkomban - Sajnálom de nekem mennem kell az iskolába - hadartam el és villámgyorsan elvettem a doboz drogot és bele raktam a táskámba. Kisiettem a házból és előhalásztam a táskámból az igazi doboz cigimet, elővettem egy szálat és az öngyújtómat beleraktam a számba a cigi végét és meggyújtottam a cigit. Mélyen beszívtam a nikotint a tüdőmbe és kifújtam. Elindultam az iskola felé. Az út közben elszívtam 3-4 darab cigarettát, és találkoztam a "barátnőmmel". Éppen az egyik lánnyal beszélgetett és röhögtek. Velem is ilyen volt még kb. 2 hónappal ezelőtt, mióta Ő is tudja hogy cigizek és drogozok plusz úgymond a rosszakkal barátkozok azóta szóba se áll velem! Véletlen felém pillantott Nicole pont akkor mikor elszívtam a cigit és én is felé pillantottam, ő csak egy grimasszal inkább visszafordult a "barátnőjéhez". Szomorúan baktattam tovább az iskola felé mikor véletlen neki mentem valakinek.
- Jaj annyira sajnálom - kért bocsánat a srác
- Semmi baj, tényleg - mosolyogtam a srácra, elég helyes volt. Barna haja volt és gyönyörű kék szeme. Megfogtam a kezét és ő felhúzott. Ez fura bizsereg a kezem, de miért van ez?!
- Egyébként Louis vagyok - Louis.....hmm......
- Cherry - komolyan hogy lehet ilyen helyes? - Új vagy itt? - kérdeztem mivel őt még soha nem láttam itt
- Igen, nem rég költöztünk ide - mosolygott Louis, istenem az a mosoly! - Az iskola felé mész?
- Hallod te egy láng elme vagy! - nevettem - Igen mivel nemsokára becsöngetnek - húztam el a számat, nem mentem volna be szerintem az iskolába hanem a srácokkal lógtam volna valahol.
- Elvigyelek éppen arra fele van dolgom - intett a fejével a fekete Range Rover-re, anyám ennek lehet ám pénze
- Öhm.....nem tudom nem messze van iskola és a sétálás meg egészséges! - hadartam, de úgy látszik hogy Louis megértette
- Oh, akkor örülök hogy megismerhettelek Cherry - puszilt meg Louis és beszállt az autójába és elhajtott. Gyorsan az arcomhoz kaptam, Louis puszija égette a bőrömet. Hatalmas vigyorral futottam az iskola felé. Nem tudom mikor mosolyogtam ÚGY igazán egy srác miatt. Talán 2 éve. Nem is tudom. Az iskolába érve rögtön megpillantottam Marcus-t és a többieket. Levakarhatatlan vigyorral mentem oda hozzájuk, felültem Spencer mellé a padra és kikaptam Spencer szájából a cigarettát s én kezdtem el szívni a cigit. Ő mormogott valamit az orra alatt és elővett egy másik szálat és azt meggyújtotta. Vicces látvány nyújtott Spencer. Kis aranyos volt.
- Srácok kinek mi lesz az első órája? - kérdezte Marcus
- Nekem kémia, fúj dogát írunk - vágott grimaszt Spencer és szívott a cigijéből
- Nekem német, de nem akarok ott lenni - röhögött Maya
- Nekem meg biológia - forgattam meg a szemeimet
- Szuper mert nekem is biológiám lesz Cherry - kacsintott Marcus
- Szuper - morogtam és egy mélyet szívtam a cigiből és a füstöt Marcus arcába fújtam
- Skacok hoztam egy kis anyagot - húzott elő a zsebéből egy csomagot Spencer - Tegnap hozták nekem, 10 darab van benne ezért mindenki kap 2 darabot - osztotta ki mindenkinek a két kék fehér színű tablettát.

 

- Köszi Spencer - köszöntük meg és mindenki bekapta a tablettákat. Két perc után már éreztem is a hatását a szernek. Egyszerűen azt hittem repülők! Mindenhol, minden összefolytak a színek. Nagyszerű érzés volt. 
- S......Spencer e...z a sz...szer med...dig ol....oldódik fe...l a testünkben? - akadozott a beszéddel Maya, mivel teljesen nem voltunk magunknál ezért kiröhögtük őt.
- Ez csak Extasy - rántotta meg a vállát Spencer és bevette ő is az adagját - De srácok lehet hogy hétvégén kapom az új adagot és azt oldatban kapom, szóval szerzek injekciót és mehet a banzáj! - kiáltott fel, felugrott a helyéről és elkezdett táncolni. Először mi csak röhögtünk rajta de utána mi is csatlakoztunk hozzá. Felejthetetlen nap elé nézünk!      

2013. június 10., hétfő

Prológus

Sziasztok! Meghoztam a prológust :) Egyébként ezt a blogot hárman írnánk csak most haragszanak rám a lányok és nekem kellett hoznom :/ De...jó olvasást! :)

Ha egy ember betölti a 18. évét akkor felszabadul. Azt hiszi hogy már felnőtt, és nem kell neki segítség. Akkor csak a szex, csajok/pasik, pia, drogok a legfontosabb nekik. Akkor mi mindent kiakarunk próbálni, még azt is ami nem szabad nekünk ami rossz nekünk. Én is pont ilyenbe csöppentem. A nevem Cherry és én is belekeveredtem a bajba. A barátnőim elfordultak tőlem, csak néha egy-két szót beszélek velük. Az egyik nap pedig iskola felé menet találkoztam egy sráccal. És ő lett az egyik legjobb barátom. Kérlek hadd mutassam be nektek az én kis történetemet elejétől a végéig.